Pénteken bejelzett a légzésfigyelő, csak kettőt csipogott, néha szokott, de ugye ez megmaradt bennem, mert nem sokra rá kivettem enni. Utána pedig magam mellé tettem le aludni (mert így szoktuk reggel már) és hát azért ott volt bennem a kisördög hogy oké de a mi ágyunkban nincs légzésfigyelő. Na erre valami olyat is álmodhattam valószínű, és csörgött reggel a telefonom amire felriadtam, de ugye álmomból és valahogy egyből megijedtem és kaptam a gyerek felé , ráadásul ahogy félig felemeltem kezdett tisztulni a kép, ő meg közben ugye kinyitotta a szemét (hason volt) és lógott a kezemben, mármint ugye mivel akkor ébredt még ernyedt volt a kis keze. Na és ez a nyitott szem meg ernyedtség még jobban rám hozta a frászt. Megöleltem és akkor éreztem hogy él. Ez így leírva lehet nem érthető de röviden a folyamat. légzésfigyelő jelez--->kiveszem megetetni, a nagyágyba teszem le, izgulok nehogy kimaradjon a légzése de azért elalszom--->álmodok valamit, nem emlékszem de biztos olyasmit--->cseng a telefon, felriadok, azt hiszem nem él a gyerek--->felkapom félig miközben hason fekszik, nyitva a szeme ernyedten lóg--->magamhoz ölelem és megállapítom hogy él.
Iszonyat volt. életem legrosszabb élménye. Miután magamhoz tértem (felébredtem rendesen), és észleltem hogy a gyerek él, akkor jól kisírtam magam, és mehetett minden tovább.
Egyébként a napunk kissé nyűgös volt. Nem sokat aludt. Viszont este már 22.00kor letettük.
Ma apa leveleket gereblyézett az udvaron, meg hegesztett, én meg kocsit takarítottam. Vasaltam jó sokat és most végre megpihentem:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése