Ma elmentünk hármasban Újpestre az Önkormányzatba , illetve előtte egy fotó stúdióba ahol csináltak Abiról igazolványképet, aztán közös képet velem és végül hármunkról. Majd valamikor meg lesz. Aztán átmentünk az önkormányzatba Mikulás fotózásra. Ott Abi beült a Mikulás ölébe és el is volt egy ideig így készült róla kép a Mikulással és rólam meg róla és hármunkról szintén. Majd kikerül a fotó stúdióba, így örültünk hogy hajlandó volt a Mikulás ölébe ülni és még kép is tudott készülni mielőtt sírva faakadt. Odáig nem volt baj míg meg nem szólalt a Mikulás:) Aztán elsétáltunk a Karácsonyi vásárba és nagyon jól éreztük magunkat. Beszereztünk Abinak még karácsonyra egy két dolgot, játszott is velük:) Apa forralt borozott én meg Gyrosoztam Abival. Aztán szépen hazajöttünk. Abi elaludt és azóta is alszik, mi filmet néztünk.
Első általam készített Adventi koszorú és az első általam készített lányom:)
Apa hazaért zenét kell hallgatni:)
Imádja
Ő tolja a babakocsit
Anya és lánya
Ezt is kapta
tolta végig.....
Kiderült, hogy "szomszédok" vagyunk!!:)) Én Palotán lakom! Voltam futólag a vásár felé, de hétfőn megyek, mert ilyen tologatós játékot, Bazsinak is szeretnék! Főleg, hogy látom, ahogy Abi örül neki!:))
VálaszTörlés